🌿 „Pihenni jöttem. Új életritmussal távoztam.”
Nem volt nagy terv — csak egy rövid menekülés a tengerpartra, távol a munkahelyi e-mailektől és a végtelen értesítésektől. Április tűnt a tökéletes időpontnak. Nem túl meleg, nem túl zsúfolt. Spontán foglaltam egy szobát a Hotel Tomiban, a tengerre néző kilátás és a nyugodt hangulat csalogatott. Arra nem számítottam, hogy milyen gyorsan lelassít ez a hely — a lehető legjobb értelemben.
Így telt el egy nap. Lehet, hogy te is magadra ismersz benne.
08:12 — A kilátás
Nem állítottam be ébresztőt. Nem volt rá szükség. A függönyökön átszűrődő napfény és a sirályok hangja elegendő volt. Széthúztam a függönyt és csak álltam ott. Lent cseréptetők, olajfák, és távolabb a nyugodtan csillogó Adria. Azt hiszem, még sosem néztem ilyen sokáig „a semmit” — és éreztem magam ennyire teljesnek.
09:20 — Reggeli, lágyan
A Hotel Tomiban a reggeli nem rohanás. Nem egy svédasztal, amit meg kell rohamozni. Ez egy panoráma ablak, egy kávé, amit valóban megkóstolsz, és helyi sajt és méz, amit nem felejtesz el. Mindenki kényelmes ruhában. Nincs sietség. Csak a megelégedettség halk zümmögése.
A mellettem lévő asztalnál egy pár túrát tervezett. Egy idősebb nő képeslapokat írt. Én csak figyeltem, ahogy a öböl színei változnak.
11:00 — A part menti ösvény
Követtem a Portorož-i sétányt Piran felé, elhaladva futók, ebédre készülő kávézók és mosolygó kutyasétáltatók mellett, mintha valami közös titkunk lenne. A nap meleg volt, de nem perzselő. Áprilisban lehet mozogni anélkül, hogy megizzadnál.
A Tartini tér élettel teli volt, de nem zajos. Teát rendeltem és csendben leültem. Az emberek sétáltak, galambok dücsköltek, egy kisfiú boldogan kergette a szappanbuborékokat. Olyan volt, mint egy tökéletes képeslap, csak én benne voltam.
14:15 — Olajfaligetek és váratlan művészet
A Hotel Tomi személyzete javasolta, hogy látogassam meg a sečai Forma Viva szoborparkot. Nem tudtam, mit várjak, de amit találtam, az… költői volt. Hatalmas kőszobrok egy nyitott dombon, tengerre néző kilátással. Nincsenek kerítések. Nincsenek tömegek. Csak művészet, szél és tér.
Visszafelé sétálva egy kis családi olívaolaj bolt mellett mentem el. Megkóstoltam valami csípőset és valódit. Vettem két üveget. Valószínűleg sosem fogom felbontani őket — ezek ízemlék.
17:40 — Asztal a COB-ban
Az esti vacsora különleges volt. Sikerült asztalt foglalnom a COB-ban, a Michelin-csillagos étteremben, amely Portorož domboldalába épült. A környezet minimalista, kifinomult, szinte meditatív — mintha csak az étel számítana.
Nem volt menü. Csak bizalom. Egy szezonális kóstukor, helyi alapanyagokból, művészi tálalással, minden fogás mellé gondosan válogatott szlovén borokkal. Nem készítettem fényképeket. Csak hagytam megtörténni — ízek lassan kibontakozva, történetekkel a textúra és illat által.
Az utolsó falatnál már nem az összetevők, csillagok vagy útikalauzok jártak a fejemben. Csak… nyugalom. Elégedettség. Hála.
21:00 — Nem a vége, csak a csend
Nincsenek klubok. Nincs dráma. Csak egy séta vissza a szobámba. Egy csésze gyógytea. Portorož fényei a távolban. A telefonom szinte egész nap a fókban maradt.
És rájöttem: ez nem nyaralás volt. Ez egy újrakalibrálás.
Április a parton nem szórakoztat — hanem egyensúlyt ad.
